HU-12-E189-2013-R3
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Fiatalok Lendületben Programirodájának támogatásával megvalósult kezdeményezés közvetlenül a Tehetségközpont 6 mentorától indult ki. A cél a hártányos helyzetű fiatalok kezdeményező-készségének, kommunikációjának és együttműködési képességének fejlesztése volt.
Ehhez pedig sport általi (outdoor) nevelési tevékenységeket, illetve a tapasztalati tanulás eszköztárát hívtuk segítségül, így fiataljaink megismerhették az egészséges szabadidős foglalkozások, a kiegyensúlyozott időkezelés és a feszültségmenedzsment, sok kihívást rejtő, pozitív gyakorlatait is. A program záróeseményeként a roma diákok maguk szervezte koncertet adnak Felsőörsön.
Vállalom magam!
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!