IFJ-GY-14-C-16387
Elméleti és gyakorlati képzés 32 órában.

A tehetséggondozás és a hátrányos helyzetű gyerekek integrációja természeténél fogva egyszerre extenzív és intenzív folyamat. Mind a területi szélesítésben, mind a szakmai színvonal tartásában, emelésében helyt kell állnunk, ha sikerre akarjuk vinni az Alapítvány küldetését. Ezért elemi érdek, hogy a legértékállóbba, az emberi erőforrásba fektessünk.
A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével munkatársaink 2014 decemberében 32 órás képzésen vehettek részt.
Hatékonyságnövelés és ismeretbővítés
NCSSZI
OFI
GYIA
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!