2023. január 17.
Hazai és határainkon túli fiatalok jelentkezését várják

Országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a
Snétberger Zenei Tehetség Központ 13. évfolyamának tehetségeit. Ötven hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg zenei tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programban. A jelentkezéseket folyamatosan várják a www.meghallgatunk.hu oldalon.
 A SNÉTBERGER PROGRAM ISMÉT ZENEI TEHETSÉGEKET KERES
A Snétberger Program 13. évfolyamának kurzusai 2023 nyarán indulnak a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi Központjában. Olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalokat keresnek, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. A program résztvevőinek többsége hátrányos helyzetű diák, többségében roma származású. Idén februárban négy helyszínen - Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett – tartanak személyes meghallgatást. Amennyiben egy intézményből legalább 6 fiatal jelentkezik, a stáb személyesen látogat el az iskolába, és ott zajlik majd a meghallgatás. Emellett a fiatalok online beküldött bemutatkozó videóval is pályázhatnak a www.meghallgatunk.hu oldalon. A programra a határon túl élő fiatalok jelentkezését is várják.

A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban mintegy 50 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását. „A képzés a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően teljesen ingyenes. A 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzésre a felsőörsi központunkban kerül sor. Fontos kiemelni, hogy a központ diákjai normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt a képzésben, és sem a kurzus alatt, sem azt követően nem engedjük el a kezüket: az év során mentor kíséri a munkásságukat, aki segít, ha elakadnának, vagy ha biztatásra lenne szükségük” - foglalja össze Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

A Snétberger Programban 12 év alatt 350 diák végzett és 90 százalékuk konzervatóriumban, a zeneakadémián vagy külföldi felsőoktatási intézményben folytatta tanulmányait. „Tudom, milyen háttérből érkezik hozzánk a legtöbb fiatal: Salgótarjánban én is így nőttem fel, szegénységben, nélkülözésben. A tehetség viszont hatalmas adomány. Akik képesek folyamatosan, szorgalommal fejlődni, olyan jövő elé néznek, amely számos lehetőséget kínál. Számunkra a legnagyobb öröm látni azt, hogy akik egykor kisgyerekként tőlünk kaptak lehetőséget, fiatal felnőttként szárnyalnak, zenei pályán vannak, megállják a helyüket a világ bármely színpadán. Különösen büszke vagyok azokra a növendékekre, akik ma már fiatalabb társaikat tanítják akár Felsőörsön, akár az ország valamelyik zeneiskolájában” – tette hozzá Snétberger Ferenc, a program alapítója, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!