2020. január 24.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Központunk klarinét tanára, Kraszna László 2020. január 23-án elhunyt.
Búcsú tanárunktól
Kraszna László, Laci bácsi, 1983 óta tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban, ő alapította és vezette a Budapesti Klarinétegyüttest, átirataiból országszerte tanultak a fiatalok. A Snétberger Központ munkáját a kezdetektől támogatta. Segítségével számos kiváló klarinétos, szaxofonos, zenész indult el a zenei pályán. A zene iránti elkötelezettsége, önzetlensége, szeretete a diákokkal, kollégákkal töltött minden percét áthatotta.
Emlékét őszinte tisztelettel és szeretettel őrizzük.
Nyugodjék békében.
Snétberger Ferenc és a Központ minden diákja és kollégája
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!