2019. augusztus 7.
2019. augusztus elsején nagyszabású koncerttel zárta Központunk a hat hetes nyári kurzust, amellyel kezdetét vette a 9. évfolyam. A diákok június végétől egészen a zárókoncert napjáig szorgalmasan tanultak és gyakoroltak – zenei fejlődésüket ismét kimagasló tehetségű művésztanárok (többek között ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Csík Laura, Pocsai Kriszta, Lakatos György), zenei segítők (Farkas Zsolt, Horváth László, Janszo Orsolya, Szajkó Adrián, Sándor Norbert) és zenei mentor, mentorok biztosították.
Véget ért a nyári kurzus a Snétberger Központban
A zenei képzésen kívül a rendszeres testmozgásra és a testtudat növelésére is igyekeztünk figyelni, mindezt reggeli mozgással és az Alexander-módszer alkalmazásával támogattuk, amelyben Kepes Júlia Alexander oktató volt segítségünkre.
A diákok szabadidős programjait és feltöltődését az animátorok biztosították. Tábortűz, társasjátékok, kirándulások, biciklizés, strandolás, készségfejlesztő foglalkozások (pl.: színpadi gyakorlat) és koncertlátgatások, filmvetítések váltogatták egymást - szigorúan a gyakorlás után!
Koncertekből, fellépésekből sem volt hiány: a kapolcsi Művészetek Völgyében immáron sokadik alkalommal léphettek fel a diákok mind klasszikus, mind jazz műfajban – előbbi a Római Katolikus Templomban, utóbbi a Harcsa Veronika Udvarban került megrendezésre.
Számos workshopon is részt vehettek a fiatal tehetségek: Homoki Gábor hegedűművész, Benjamin Kriesel berlini gitáros, az UCCU Alapítvány, illetve a Bankárképző is ellátogatott hozzánk egy-egy foglalkozásra, előadásra.
A kurzust ismét nívós koncerttel zártuk, amelyen részt vettek többek között a strasbourgi, brüsszeli, madridi és lisszaboni nagykövetség képviselői is. A diákok és a tanárok, a családok és a stáb, illetve minden vendég velünk ünnepelte a zenét.

Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!