2019. július 12.
Intenzív képzés zajlik immár 9. éve a Snétberger Központban a Snétberger Ferenc által kiválasztott tehetségek részére.
Központban a zenei fejlődés
Intenzív képzés zajlik immár 9. éve a Snétberger Központban a Snétberger Ferenc által kiválasztott tehetségek részére. Az egyéni hangszeres, csoportos és zenekari órák mellett számos workshopon, előadáson és koncerten is rész vesznek a diákok: július 3-án Homoki Gábor tartott workshopot, ahol a vonós diákok mellett szinte minden diák részt vett. Július 13-án az UCCU Alapítvány látogatta meg a Központot, július 21-én pedig a Bankárképző érkezik ismét, hogy zenészek számára is hasznos pénzügyi ismereteket tanítson a fiataloknak játékos feladatokon keresztül. Mentoraink folyamatosan támogatják a diákokat, egyikük, Tokai Dalma a biztonságos internet használat érdekében az internetes bántalmazás veszélyeiről, felismeréséről tartott interaktív előadást.
A Snétberger Központ diákjai fellépnek a Kapolcsi fesztiválon is: július 20-án a Kapolcs Klasszikuson, illetve 28-án a Harcsa Veronika udvarban. Diákjainkat tanáraink mellett elkíséri alapítónk Snétberger Ferenc is.
A nyári kurzus végén ismét nagyszabású koncerten mutatjuk meg tehetségeinket. A zárókoncertünk 2019. augusztus 1-én 18h-kor kerül megtartásra. Az esemény nyitott, minden érdeklődőt várunk alapítónk, tanáraink és diákjaink nevében is.
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!