Központunkban járt a köztársasági elnök és felesége
A felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központba látogatott július 8-án délután Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita. "Magyarországon rengeteg tehetséges fiatal van, és ezek a tehetségek elkallódnának, ha nem lennének ilyen lehetőségek számukra. Itt a fiatalok kibontakoztathatják, fejleszthetik magukat, és olyan mesterektől tanulhatnak, mint Snétberger Ferenc, akinek életpályája is minta lehet számukra" - mondta Herczegh Anita az MTI-nek.
Herczegh Anita a központról szólva hangsúlyozta, hogy nagyon tehetséges fiatalokkal találkozott, akik szívvel-lélekkel a zenének élnek. Példaértékűnek nevezte, hogy a diákokkal nemcsak a tábor tizenkét hetében foglalkoznak, hanem mentorálják őket, hosszabb távon is figyelemmel kísérik pályájukat. Ez azért is fontos, mert a tábor lakói hátrányos helyzetűek, szegény családokból származnak - tette hozzá.
Kiemelte, szükség van az ilyen alapítványi munkára azért, hogy esélyeik egyenlők legyenek azon gyerekekével, akik meg tudják fizetni a zenei továbbképzést. A hátrányos helyzetű családok nem tudnák megfizetni sem a képzést, sem a tábort, sem pedig a hangszert, és ilyen lehetőség nélkül a gyerekeik nem tudnának tehetségükkel élni - fogalmazott.
A tábor zongorájának beszerzéséhez az elnöki keretből is hozzájárultak. Rátermett és szorgalmas fiatalok megérdemlik a segítséget - mondta a támogatásról a köztársasági elnök felesége.
Snétberger Ferenc az MTI-nek elmondta, a mintegy kétmillió forintos zongora vásárlására gyűjtést szerveztek, és az összegyűlt több mint 1,7 millió forintot egészítették ki az elnöki keretből érkező támogatással.
A felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ Snétberger Ferenc roma származású, Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész szakmai irányításával 2011-től évente több mint hatvan tehetséges 12-20 éves roma fiatalnak nyújt lehetőséget zenei tehetsége kibontakoztatására. Tavasszal és ősszel három-háromhetes, nyáron pedig hathetes kurzuson foglalkoznak a kiemelten tehetséges fiatalokkal.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
forrás: http://mno.hu/grund/a-snetberger-kozpontba-latogatott-ader-janos-1294377