2018. január 15.
Nyáron induló 8. évfolyamunkra várjuk a jelentkezőket
Új diákokat keres  a Snétberger Program
60 zeneileg tehetséges, hátrányos helyzetű, 12-22 éves fiatal kap arra lehetőséget, hogy jazz és klasszikus zenei tanulmányokat folytasson a következő tanévben a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjaként. Intenzív 12 hetet jelent mindez a Balaton-felvidéki Felsőörsön, kiegészülve a budapesti hétvégi képzési alkalmakkal. A központ diákjai a képzésben normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt. A képzés az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően - beleértve az utazást és ellátást is - teljesen ingyenes.
Alapító-névadó Snétberger Ferenc gitárművész vezetésével működő programban elismert művészek és kiváló mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak. Ezen túlmenően évente átlagosan százórányi fellépésben vállal közreműködést a Snétberger Alapítvány, lényeges tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.
A központ különösen várja brácsa, cselló, bőgő, basszusgitár, dob és percussion hangszeres diákok jelentkezését, emellett jazz és klasszikus zongora, hegedű, gitár, klarinét, szaxofon, fuvola, cimbalom, ének vagy más hangszeres diákokét. Meghallgatások február 2. és 4. között és március végén az ország több pontján lesznek.
Jelentkezés: www.meghallgatunk.hu
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!