SMÖA 2012-0232
A projekt célja olyan speciális nevelési-oktatási programmal kiegészíteni a Snétberger Alapítvány zenei képzését, amely lehetővé teszi, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekek sikeresen befejezzék iskolai tanulmányaikat, továbbtanuljanak, vagy önálló pályát kezdjenek.
Célcsoportunk tagjai 12-18 év közötti, zeneileg tehetséges, de hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztettségben és szegénységben élő, elsősorban roma gyerekek, akik zenei képességeikre építve képzelik el a jövőjüket.
Az ösztöndíjat kizárólag természetbeni juttatásként, kétszer 12 hónapig folyósítjuk. Így az 50+50 ösztöndíjas az éves ciklus alatt részt vehet három, egyenként 3-3, illetve 6 hetes intenzív bentlakásos táborban Felsőörsön, illetve 25 hétvégi kurzuson, Budapesten. A program tartalmaz készségfejlesztő órákat és előadásokat, angol/német nyelvi kurzust, és pályaorientációs tréninget. Ezeket keretbe fogja a 12 hónapos mentori kísérés. A tanulmányi elemeket rendszeres nyilvános fellépések, és szabadidős-kulturális programok egészítik ki.
Az ösztöndíjprogram célja, hogy egy élménypedagógiára építő, nagyon személyes program által töltse fel a családból hozott hiányokat, és továbbtanulási esélyekhez juttassa azokat a tehetséges, elsősorban roma gyerekeket, akik körülményeiknél fogva másképp ki lennének zárva a társadalmi felemelkedésből. Sikerük és példájuk a roma közösségekre is jelentős hatással lehet.
A zene felemel
Videók
Multimédia
Szeretne informálódni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Diákzene