2018. november 8.
A 8. évfolyam őszi kurzusát is koncerttel zárjuk itt a Központban, ahol a diákok az elmúlt három hétben szerzett tudásukat mutatják be a közönségnek.
A nyári kurzus után, ősszel is intenzív munka folyt a Központban. A diákok közel ezer tanóra keretében fejlesztették tudásukat. Az egyéni hangszeres órák mellett a zenekari és kamaraóra voltak a legnépszerűbbek, hiszen az együttzenélés egy olyan tanulási folyamat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.

Tavasszal folytatjuk!
Támogassa a tehetséget, diákjainkat!
Együtt a zene is jobban szól
A befolyt összegeket diákjaink képzésére, utazására, élelmezésére, hangszereik javíttatására fordítjuk.
Támogatom!